Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mert voltunk és leszünk...

 

 

Hogy kik vagyunk mi Magyarok? Elmondom ti néktek.

Emlékezz szavamra, ha én már nem élek!

 Tudnod kell, kik voltak őseid te néked,

Miért éltek és haltak, mit tettek te érted.

 

Messzi keletről vándorolt a népünk

Új hazát keresve, nem volt más reményünk.

Szép Kárpát-medence lett az ő otthonuk,

Alföld a kenyerük, hegyek az oltalmuk.

 

Szent István királyunk elhozta a békét,

Keresztény hitre térítvén a népét.

Jobb karja nemzetünk vigyázó szelleme,

Istennek szánt hitünk csak az ő érdeme.

 

Második Bélát a Tatárok meglepték

Muhinál hadait csúful szétkergették.

A semmiből épített egy erősebb országot,

Hitből és erőből tett ő bizonyságot.

 

Mátyásnak serege Bécset ostromolta,

Törököt, Habsburgot mind távol tartotta.

De megpihent ő is, oda a vigasság,

Jó király nélkül nem lehet igazság.

 

Osztrákok, Oszmánok nemzetünk megszállták,

Mi egykor egész volt, több részre osztották.

Budán már nem kereszt, a félhold volt az Isten,

Elveszett az ország, oda lett már minden.

 

A sógorok nyakunkon éltek több századig,

Királyok sora jött, ki tudja hányadik?

Az adókat beszedték, hogy aranyuk sok legyen,

Nekünk más nem jutott, csak halál s a félelem.

 

De jött Rákóczi és felemelte kardját,

Labancot levágva értünk vívta harcát.  

Nem bírt az hadakkal, nagy volt a túlerő,

Száműzve hunyt el a megfáradt honvédő.

 

Március elején fölkeltek az ifjak,

Kossuthtal élükön győzelmeket vívtak.

Osztrák az Orosszal szövetséget kötött,

Magyarok szívébe véres kardot döfött.

 

A császárunk kegyesen kiegyezett vélünk,

De rabságban kellett ezután is élnünk.

Bölcs Deák Ferenc így óvta nemzetét,

Érte áldozva életét és a hitét.

 

Jaj, de jött a szörnyű huszadik század,

Fiaink drága vére mások kezén száradt.

Isonzó, Doberdó az volt a mészárszék,

Hőseink neveit őrzi egy síremlék.

 

A győztes nemzetek országunk szétszedték,

Tóthok és Románok e percet keresték.

Ellopták mindenünk, többfelé osztották,

Minden mi miénk volt, maguknak akarták.

 

De a Magyar nem tanul és megint hadba lépett,

Náciknak oldalán újra jött a végzet.

Sarló és kalapács megbosszulta rajtunk,

Kis hazánkra ismét elnyomókat kaptunk.

 

Negyven évig voltak mi nálunk vendégek,

Sztálinnak kutyái az áruló pribékek.

Rákosi azt hitte, hogy övé a hatalom,

De későn eszmélt fel, nem volt már irgalom.

 

Ötvenhat hősei, ti büszke harcosok!

Most is él bennünk az elszánt arcotok.

Csak tankokkal tudták megtörni testetek,

De nem adtátok el sohasem lelketek.

 

Lehullott hát végleg a nagy vörös csillag,

Szabadságra ébredt fel, fiatal és agg.

De mit kezdjenek ezzel az új érzéssel?

Szívük tele volt megannyi sértéssel.

 

Eljött a "mennyország"! Itt van Európa!

Beléptünk hát megint egy újabb unióba.

Hogy mit hoz majd nekünk? Ki tudja előre?

Mikor kap nemzetünk végre új erőre?

 

A jövőt még nem tudom, azt majd te írod!

Remélem neked is e honn lesz az otthonod.

Mert ne feled! Mi voltunk és ma is itt vagyunk,

És ha Isten megsegít, örökké maradunk.