Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szemet szemért...

Szemet szemért…

 

 

Hangos jajgatás és ordítozás hallatszott a szomszéd kórteremből, amit néha elszórt anyázás kísért, csakhogy ne legyen olyan monoton az előadás. Danika erre a kora délelőtti ébresztőre lassan kinyitotta a szemét és egy alakot látott ülni az ágya mellett. Ösztönös mozdulattal a szemeit szerette volna megdörzsölni, de a jobb karján levő gipsz nem engedte, így annak hiányában a balt használta. A művelet elvégzése után már felismerte a jövevényt. Zombori tiszteletes volt az. Megnyugtató mosollyal nyugtázta a férfi a fiú ébredését. Danika jobbra pillantott és a mellette levő asztalkán egy sebtében összerakott csomagot látott. Volt benne olvasnivaló, ami vélhetően Sunyitól származott, mert szemmel láthatólag erotikus tartalommal bírt, de édesség is akadt bőven, amik Könyvelő nagy kedvencei voltak. A legérdekesebb dolgot viszont egy nagy csomag bécsi kávé látványa jelentett számára, ami igen drága és itt bent szinte beszerezhetetlennek számított. Minden bizonnyal Rezes és a fiúk álltak a küldemény mögött.         

- Mióta vagyok itt? – Kérdezte halkan Danika.

- Két napja. Emlékszel valamire? – Érdeklődött a lelkész és hamarosan egy bólintás kíséretében jött a válasz.

- Igen. Bivaly és az emberei. A csomag a fiúktól van?

- Úgy gondolták egy kis figyelmesség segít a mielőbbi felgyógyulásodban. Megkértek, hogy hozzam be neked, mert nekik egyéb elfoglaltságuk akadt. – Mosolyogta el magát, majd folytatta. -  Hamarosan édesanyád is meglátogathat, csak az engedélyre vár.

A szomszéd helyiségből ismét egy újabb kísérteties sikoltás hallatszott, némi csörömpölés és az elmaradhatatlan anyázás kíséretében. Kisvártatva két egyenruhás rohant el a félig nyitott ajtó előtt, és tisztán kivehetően ők is beszálltak a nem éppen barátinak tűnő társalgásba. Ismerős volt a hang, ami megütötte a fülét Danikának, csak ebben a formában még nem voltszerencséje hozzá. Kérdően nézett a lelkészre, aki látta az érdeklődő szándékot az arcán.

- Ja! Róka az… véletlenül elcsúszott a zuhanyzóban és most teszik vissza az orrát és az állkapcsát a helyére, mert csúnyán összetörte magát. Nehezen viseli, ahogy hallom. Biztosan fájhat neki. – mondta és Sunyi vigyorához hasonló elégedett arcot vágott.

- Véletlenül? Aha. – Értékelte némi hitetlenséggel a hangjában a fiú és ő is csatlakozott a lelkész derűs hangulatához.

- Majd délután biztosan összefut Fityisszel is. Ő meg egy szinttel lentebb van begipszelt lábbal és kézzel. Csúnya sport a foci. Valaki mindig megsérül. – Tett még rá egy lapáttal a friss hírekre és megköszörülte a torkát, mert nem szerette volna, hogy Danika kárörvendéssel gyanúsítsa. Elkésett vele.

Tisztában volt mindenki azzal, hogy milyen események történtek az elmúlt két napban a börtön falai között, de senki sem akart különösebben vitázni a történtek jogosságáról. Rendezze le mindenki a maga nézeteltéréseit, természetesen a lehető legnagyobb diszkrécióval. Ez történt. A lelkész még többször is meglátogatta az elkövetkezendő időszakban és végre az édesanyja is bebocsájtást nyert hozzá, új erővel feltöltve a fiút.       

Eltelt két hónap. A rabok többsége kint sütkérezett a napon kihasználva a jó időt és a barnulási lehetőséget. Bár akadtak sokan, akiknek nem igényelt a bőre efféle ápolást. A forgatókönyv a szokásos mederben zajlott. Egyesek pihentek és az imént említette tevékenységet végezték, mások pedig sefteltek vagy bandákba verődve egymást ugratták.

A Könyvelő inkább az ingyen szoláriumot választotta és egy alufóliából készített sebtében összehajtogatott naptükörrel a kezében próbált meg mélyebb árnyalatot varázsolni a fakó bőrének. Sunyi előtte lebzselt és Rezest figyelte, aki az összecsoportosult bandák között jött ment és néha egy-egy heves szó kíséretében próbált megegyezni velük valami igen fontos kérdésben. Ez abból is jól látszott, hogy néha kénytelen volt kihasználni a magasságát és az erőfölényét. A nagy elfoglaltságában Sunyi nem vette észre, hogy néha eltakarja a napot és ezzel akadályozza a cellatársa szépségápolási perceit, aki ezt hamarosan szóvá tette.

  - Tűnj már a picsába, így sose barnulok le! – Förmedt rá a vörös. Sunyit ez megjegyzés egy cseppet se érdekelte és mintha misem történt volna, megosztotta vele a megfigyelésének a tapasztalatait.

- Rezes készül valamire! Már vagy tíz perce vitázik azokkal a vadbarmokkal. Egyezkednek valamit. – Mondta és erre a Könyvelő is felült félbehagyva az orvul megzavart tevékenységet.

- Ő mindig bizniszel valamit. Csakhogy most nem láttam nála semmi árut, amikor kijöttünk. Igazad lehet. – Erősítette meg a társa véleményét. – Danika?

- A szokásos helyen.  Szemben az árnyékban olvas valamit.

És úgy is volt. Danika az kicsinyke árnyékot kihasználva éppen tanult. Egy verset olvasott. Neki nem kellet barnulnia, így inkább értelmesebb dologgal próbálta meg elütni az idejét. Már a keze is teljesen meggyógyult és csak néha kellett egy pár gyógytorna gyakorlatot végeznie, amit az orvos ajánlott neki. Az olvasást megszakítva olykor ezekkel pihentette a kezeit. Viszonylagos csendesen telt el az elmúlt időszak. Néha egy-egy kisebb balhé színesítette az unott napokat az udvaron, amiket természetesen szigorúan csak szemlélőként tekintettek meg, de hogy egy kis izgalom mégis legyen események bamba bámulásán kívül, időnként fogadtak is a találkozók végkimenetelére. Rezes és a fiúk éreztették vele, hogy sajnálják a történteket, mert folyton vigyázták minden lépését és egy két ritkább ajándékot is beszereztek neki. Élvezte az odafigyelést, de drága árat fizetett érte.      

Az udvar zsivaja egy pillanatra elcsöndesült, mert Bivaly és a két tettestársa toppant be. Róka arcán látszott, hogy valami igen szerencsétlen dolog történhetett vele nemrég, mert az orrnyerge elég megviseltnek tűnt és nem a természet által megszerkesztett szögben állt. Állítólag a beszéde is megváltozott, és egynéhány szó kiejtése is igencsak megnehezült számára. Fityisz sem volt jobb bőrben. Még mindig viselte az ominózus focimeccs nyomait, mert erősen sántított a bal lábára és le is maradt a vezér és zúzott orrú mögött.

A Bivalycsorda jelenléte fagyottá tette a nyári hangulatot. Mindenki érezte, hogy a mai nap bőven tartogat még izgalmat a börtön lakói számára. Ezt igazolván némi terepszemle után megindultak a kiszemelt áldozat felé, aki ismét Danika volt. Nem tagadták látogatásuk célját, tisztában voltak vele, hogy ezzel a lépéssel kellőképpen feltudják bőszíteni Rezest, belesodorván egy kilátástalan kimenetelű verekedésbe. A leszámolás már régóta érett. Most jött el az ideje.

A különítmény megérkezett a fiúhoz, elől Bivaly, háta mögött pedig a két viharvert utánfutó. Köszönés képen a bandavezér kiverte Danika kezéből a könyvet, ami a bámészkodók felé esett. Könyvelő azonnal felpattant az összetákolt nyugágyából és akcióra kész állapotba hozta magát. Sunyi szokásához híven egy lépéssel a vörös előtt volt, mert ő már fel is kapott egy széket, hogy erejét és az általa nagy becsben tartott fizika törvényeit kihasználva fejezze ki érzelmeit. Már éppen az ideális röppályát szerkesztette, amikor számára egy ismerős jelenet játszódott le. Rezes fogta meg ismét a csuklóját és a tenyerével jelzett, hogy tegye le a semmiről sem tehető szerencsétlen széket, majd a fejével félreérthetetlenül biccentett a két társának, hogy kövessék.

Ezt várták. - Bunyó. – Gondolták magukban. Felhívás volt keringőre és kérdés nélkül a hegyomlás árnyékában megindultak a bivalycsorda felé. Félúton Rezes megállt és felvette a földön heverő könyvet, amit hanyagul leporolt, majd újult lendülettel robogtak tovább a céljuk felé. Az ellenfél csapatának vezére diadalittas vigyorral az arcán fejezte ki a végtelen örömét, hogy végre visszavonhatatlanul felbőszítette Rezest és azt hitte, végre eljött az ő ideje.       

Megérkezett a felmentő sereg Danikához, akinek szinte ideje sem volt követni az események menetét. Bivaly már készült az összecsapásra ugyanúgy, mint a másik csapat két hátsó tagja, de Rezesnek más tervei voltak. Megállt Danika előtt szinte teljesen eltakarva azt és egy olyan dolgot tett, amivel mindenkit meglepett beleértve a mögötte eltörpülő Sunyit és a Könyvelőt is. Felmutatta az előbb még a földön heverő könyvet, belelapozott és elkezdte a mondandóját.

- Hmm… Arany János. Toldi. Ez az egyik kedvenc versem. Tudod Bivaly, nem szép dolog piszkálni másokat, azért mert te annak idején nem tanultál meg rendesen olvasni. Várj hadd mutassam meg az egyik legjobb részt belőle! – Mondta és elkezdett olvasni belőle. – Repül a nehéz kő: kitudja hol áll meg? Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg? Fuss, ha futhatsz, Bivaly! Pallos alatt a fejed! Víz se mossa rólad le a gyilkos nevet! – Fejezte be az idézetet Rezes némileg szándékosan átköltve a versrészletet.

A meglepett ellenfél nem tudott mit mondani a rögtönzött irodalom órára, de valójában nem ettől akadt el a szava. Ameddig Rezes felolvasó estet tartott, addig az udvar korábban még csak békésen szemlélődő népe egy szempillantás alatt a felmentő csapat mögött termett demonstrálva Bivalynak és embereinek a rettentő erőfölényüket. A válaszlépés nem maradt el. Azonban az teljesen ellentétes volt a konfliktust kieszközlő társaság eredeti szándékához képest. A bandavezér meglepetten hátrapillantott. Fityiszt és Rókát kémlelte, de ők ketten szemmel láthatóan némileg hátrébb húzódtak, magára hagyva őt. Ugyanakkor ezzel a jelképes, de mindent elmondó mozdulatukkal jelezték, hogy elbizonytalanodtak a mérkőzés végkimenetelét illetően és a továbbiakban nem kívánnak részt venni abban. Bivaly rádöbbent hogy veszített. Nem tudott mit tenni.

A semmiből három smasszer jelent meg kezükben a jól ismert rendteremtő eszközökkel és elkezdték feloszlatni az irodalmi találkozót. Az egyik őr a két bandavezér közé állt értelemtől sugárzó arccal, és hol az egyikre hol pedig a másikra nézett. Messziről látszott rajta, hogy valószínűleg szintén művelt vénával rendelkezik, mert a helyzet komolyságához és műfajához illően vonta kérdőre a kakaskodó feleket.

- Mi a faszom folyik itt? – Kérdezte az imént említette stílusban.

- Semmi csak olvasgatunk. Igaz, Danika? – Nézett rá a fiúra és egy apró mosoly jelent meg az arcán. A védenc helyeslően bólogatott, mire az őr hangos anyázás közepette kiadta a vezényszót.

- Na tűnjetek innen a picsába a kurva anyátokat! Vége a műsornak. – Mondta és elkezdték feloszlatni az irodalmi klub résztvevőit.

Rezesbanda visszament a padokhoz és leültek megbeszélni az eseményeket. Sunyi még tartott valamilyen hirtelen ellenreakciótól a volt vitapartnereiktől, de amikor kényelembe helyezte magát a pár perccel előtte még rosszabb sorsra szánt székében, arra lett figyelmes, hogy a Bivalycsorda fantázianevű formáció valószínűleg az utolsó pillanatait éli meg. Ezt a hibátlan következtetést abból vonta le, hogy az imént még vezér szerepét betöltő Bivaly most vérző orral ül az árnyékban, mert nemtetszést fejezte ki Róka felé az iménti árulás miatt. Minden bizonnyal elszakadt a kis „Vukknál” a cérna és megmutatta neki, hogy milyen is egy igazi jobb egyenes és ez a hirtelen jött, de őszinte döntés azt jelentette, hogy feloszlott a fiúcsapat. Vagy legalábbis új frontembere lett.

Sunyi oldalba lökte a Könyvelőt, hogy ő is tanúja legyen a neves eseménynek, de már szinte az egész udvar azt figyelte. Danika leült egy padra, Rezes pedig mellé telepedett.

- Jól vagy kiscsávó? – Kérdezte kedvesen.

- Igen! Köszönöm, hogy bevédtél. – fejezte ki háláját a fiú.

- Érett ez már régóta. Mindig is elakartam olvasni Toldit. Tudott valamit ez az Arany gyerek, vagy, hogy is hívják. Szóval érted. – Hebegett a vezér és folytatta. - Kölcsön adod egy pár napra?

- Rendben. Egy feltétellel. – Próbált meg egyezkedni Danika.

- Na, úgy látom tanultál valami. Mi lenne az? – Állt kötélnek Rezes.

- Akkor add majd vissza, ha te is kiszabadultál!