Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A rezes banda

A rezes banda

 

Sunyi a jól megérdemelt délutáni pihenőjét töltötte a hűvös cella egyik ágyának felső emeletén. A szürke priccs tökéletes vonalát csak a hanyagul lelógó kezének groteszk látványa törte meg. Az alkarján egy rég elfeledett szerelem tetovált nyomai jelezték, hogy mennyire romantikus lélek volt egy pár évvel ezelőtt, amikor még megengedte az ideje, hogy kifejezze mélyenszántó érzelmeit a másik nem felé. Mára már csak cellatársainak tudja néha elmondani mennyire nagy nőcsábász volt régen, és hogy ennek a pitiáner hobbijának milyen sokan estek áldozatul. A csalás volt az élete. Ebben nőtt fel és ehhez értett a legjobban. Azt viszont nem gondolta, hogy ez lesz a végzete is. Sokan bevették a sunyi kis trükkjeit, de a nagy számok törvénye alapján előbb utóbb le kellett buknia. Ezt ő is tudta és úgy is lett. Csakhogy a korai sikerek meghozták az étvágyát és már nem bírt parancsolni a kalandvágyának. Ez lett a veszte…

Az alatta lévő ágyon egy fiatal suhanc ült a lábait felhúzva védekező pózban összekuporodva ritmusos előre hátra mozgást végezett, mintha egy modern zenét hallgatna. Látszott rajta, hogy a riadalomtól szinte önkívületi állapotban van, és azt sem tudja, hol van. Az arcán még látszottak a frissen megszáradt könnyeknek a nyomai. Tétova pillantásokkal szemlélte a vele szemben levő emeletes ágy alsó részén ülő vörös hajú szemüveges férfit, aki széles karmozdulatokkal mesélte el csöndes hallgatóságának élete történetét. Nem szólt egy szót sem. Ennek két oka volt. Az egyik az, hogy a szófosásban szenvedő rozsdás fejű nem igazán hagyta őt szóhoz jutni, mert olyan hévvel jött belőle a mondanivaló most is, hogy azt a tárgyalásán résztvevő jegyzőkönyvvezető sem tudta anno követni. A másik pedig az volt, hogy a riadt kis ifjú roma gyerek a saját problémájába temetkezve semmit sem értett meg a szózivatarból.   

- Én valójában tök ártatlan vagyok. – bizonygatta a vörös, mire Sunyi ritmusos az alvást szimuláló levegővétele egy pillanatra megtorpant. – Mindent úgy csináltam, ahogy azt az ügyfeleim kérték. Én voltam a legjobb könyvelő a Kecskeméti alvilágban. Megbecsültek és szinte a tenyerükön hordoztak. Mindenem megvolt. Persze egy két nulla itt-ott eltévedt, de senkit sem zavart abban a nagy pénz kavalkádban. Csak azok a fehér galléros bűnözők ott a Kossuth téren, azok hoztak olyan törvényeket, amik nagyban megnehezítették az én munkámat. Naná, hogy aztán berágott rám mindenki és én húztam a rövidebbet. Amikor meg magamhoz tértem, akkor már magyarázkodhattam a bíróságon, pedig a pulpitus másik oldalán is volt egy két régi ügyfelem.

A fiú rezzenéstelen arccal folytatta tovább az általa megnyugtatónak tartott mozgást. Sunyi lélegzetvétele is visszatért a normál kerékvágásba, de a lelógó karjának a csonka középső ujja, aminek az utolsó újpercét egy vitás elszámolás miatt elveszítette, félreérthetetlenül jelezte a börtönberkekben a szakmája után csak Könyvelőnek nevezett egyén felé, hogy valami nem stimmel a meséjében. Ez nem zökkentette ki „Andersent” a történet folytatásában.   

- Na persze nehogy azt higgye valaki, hogy olyan hülye voltam, hogy nem gondoltam a jövőmre. Tisztes summa vár rám, ha egyszer innen kiszabadulok… Na és te miért vagy itt kiscsávó? – kérdezte, de ugyanúgy nem jött válasz a kérdésére, mint ahogy korábban sem kapott visszajelzést a meséjét illetően. – Hát nem vagy szószátyár az már biztos. Sebaj, majd Rezes kiszedi belőled… megvannak rá a módszerei.

Erre a megjegyzésre Sunyi egy bújtatott torokköszörüléssel jelezte, hogy talán nem kellene ezt a történetszálat folytatni, mert nem igazán ért egyet a beszélgetés mentével. A Könyvelő ezt a figyelmen kívül hagyta, mert némi üzletet vélt felfedezni az újdonsült lakójuk személyében. Pár pillanat gondolkodás után fojtatta.

- Hallottál már róla? Mármint a Rezesről. Tudod ő amolyan góréféleség itt. Ha minden igaz, akkor ma jár le neki a tíz nap magánzárka. Isten igazából nem is tudom miért kapta, csak a saját érdekeit védte. Mondjuk az a rohadék, akit elkalapált az egy jó darabig csak bébipapit tud majd zabálni. Rühelli Bivaly embereit, pláne ha azok beleköpnek a bizniszébe. Tudod, idebent vannak sokkal fontosabb dolgok is, mint a pénz. Olyanok, amivel egy kicsit kényelmesebbé teheted az ittléted, és ezeknek a beszerzésében a Rezes a király. Ha jóban akarsz vele lenni, hozass be neki egy pár csomag kávét néha és akkor nem baszogat. A bécsi a kedvence… Tudsz kintről vagy… segítsek?

A fiú most adta első jelét annak, hogy érti és figyelemmel követi a Könyvelő szavait. Ez abban nyilvánult meg, hogy egy apró nemleges fejcsóválással adta a kérdezője tudtára, hogy esélye sincs a kért árut beszerezni. A jó üzleti érzékkel ellátott börtönlakó szemében felcsillant a remény, hogy egy kis extra bevételt tud aktualizálni az új lakón keresztül. Felállt és közelebb lépett az ágyhoz majd a fiúhoz hajolt. Az arcán kaján vigyor ült ki és érezhetően ismerkedőbbre vette az amúgy is tolakodó viselkedését, amit az enyhe csirkebél szagot árasztó szájszaga tett még kellemetlenebbé.

- Ha gondolod, nálam jutányos áron hozzá tudsz jutni az áruhoz. Olcsón megszámítom neked és ha nincs pénzed, akkor más módon is fizethetsz, ha érted mire gondolok? Én is jól járok és te is, na meg Rezes is, mert nem kell bemutatkozásképpen a te neveléseddel tölteni a drága idejét. Biztos fárasztó volt neki a magánzárka. – mondta és megsimogatta a már kellőképpen rémült fiú arcát, aki erre még jobban kétségbe esett.

Sunyi ebben a pillanatban unta meg a Könyvelő eszmefuttatását és felült az ágyon.

- Eszedbe ne jusson elfogadni az ajánlatát, ha még akarsz az életben egy egészségeset fingani!

- Hogy te mekkora bunkó vagy Sunyi! – mondta sértődötten a vörös és visszaült az ágyra. – Mindig elbaszod nekem a tuti üzleteimet!

- Ne picsogj már annyit, mint egy fürdős kurva, még a végén megsajnállak! – Leugrott az ágyról és az ablak előtt levő asztalhoz ment, majd elővett egy újságot és elkezdte lapozgatni és közben folytatta a fiú okítását. – Ha elfogadod, akkor az adósa leszel, ha az adósa leszel, akkor a kezében tart, ha a kezében tart véged. Ezt ne engedd soha senkinek se. Megértetted kisegér? – mondta mire a fiú bólogatott. – Na, elmentem szarni!        

- Aztán nehogy összeragadjon az újság! – vágta oda neki a Könyvelő, amire a válasz ismét egy elegánsan megmutatott csonka középsőujj érzelmekkel teli műsorában nyilvánult meg mielőtt Sunyi becsukta volna a vécéajtót.

A zárka ajtaja hangos csikorgással kinyílt. Egy rabruhába öltözött egyén jelent meg mögötte egyenruhás díszkísérettel. Az őr mormogott neki valamit és megveregette a vállát, majd betessékelte a cellába és bevágta mögötte az ajtót. Az új jövevény lassan megfordult és végigmérte az ágy alsó részén remegő fiúcskát. Az arcáról látszott, hogy megviselte a magánzárka, de attól függetlenül feltűnően mogorva volt a tekintete. Jöttére a Könyvelőn is látszott, hogy valami megváltozott. A vigyor eltűnt és helyette a feszült várakozás lett úrrá rajta. Megjött Rezes.

A nevéből adódóan volt némi színesfémipari előképzettsége. Csak a papírmunkához nem igazán konyított, arra megvoltak a Könyvelőhöz hasonló emberei, aminek meg is lett az eredménye. Nekik köszönhetően nem tudott elszámolni egy pár kamionnyi vörösréz szállítmánnyal és ezért egyik hajnalban egyenruhás és csuklyás vendégek kopogtattak az ajtaján. Rezesről tudni kell, hogy nem szereti, ha a reggeli kávéja előtt megzavarják, az sosem végződik jól. Ezt a mindenki által ismert tényt nem vették figyelembe a bátor kommandósok és az illem minden hiányát nélkülözve rontottak rá. Persze az erőszak erőszakot szül és ezt a mondást Rezes is erőszeretettel alkalmazta. A nem várt reggeli látogatásnak két törött kar egy leszakadt állkapocs és az ő részéről pedig nyolc év letöltendő lett a vége       

A nagydarab fickó nem szólt semmit, csak a megtört roma gyereket szemlélte, mint valami pici árudarabot, majd egy pár kellemetlen másodperc után az asztalhoz lépett és az ott levő széket középre tette, aztán fordítva ráült.

- Könyvelő, ez meg ki a tököm? – kérdezte mély hangon.

- Új lakó, egy darabig minket fog boldogítani. – felelte a vörös és a melák mellé állt karba tett kézzel, mint valami biztonsági őr. Igyekezett olyan pozíciót felvenni, hogy az ülve majdnem olyan magas férfi mellett, ő is tekintélyt tudjon sugározni.

- Aha… és Sunyi? – érdeklődött a cellavezér, mire a mellékhelyiség felől hangos és mély hangok hallatszottak, amelyeket érezhető szagok kísértek. – Hagyjuk!

A Könyvelő azért félreérthetetlen kézmozdulatokkal jelezte, Sunyi valódi távollétének okát, mire Rezes együtt érzően széttárta a karjait.

- Ugye tudod, hogy ki vagyok? – kérdezte. A fiúcska bólogatott és közben, hol a vörösre hol pedig a melákra nézett. – Jó, ügyes fiúcska vagy. Hát kávét hoztál van e more?

- Nincs ennek, semmije. Már közöltem vele a kopka szabályokat és felajánlottam, neki, hogy…- Nem tudta befejezni az okos tojás, mert Rezes rendreutasító nézésétől, inkább jobbnak látta, ha csöndben marad.

- Na, idefigyelj kis bokszos! Jobb, ha összekapod magad és beszerzel nekem némi cuccot. Magasról szarok rá, hogy fogod csinálni. Ingyen nem héderelhetsz a cellámban. Itt mindennek megvan az ára.  Ha nem tudsz fizetni, akár most rögtön nekiláthatsz kimosni a gatyáimat. Úgyis kell egy új csicska a Könyvelő helyett. A seggedre meg vigyázz, mert ha nem tetszik valami, amit csinálsz, akkor egyhamar tükrözés lesz a vége a zuhanyzóba. Érted kisköcsög?

A vörös hisztisen elfordult egykori főnökétől. Látszott rajta, hogy megsértődött. A mellékhelyiségből vízzubogás hangja hallatszott, majd Sunyi laza eleganciával és egy önelégült mosoly kíséretében kivágta az ajtót, miközben a nadrágját igazgatta. Az öröme nem tartott sokáig, mert meglátta a széken díszelgő Rezest.

- Baszki!... Csá főni! Milyen volt a kormosban? – próbálta leplezni a zavartságát és ledobta az asztalra az újságot. – Látom megismerkedtél az újonccal! 

Rezes felállt. Tekintélyét és magasságát kihasználva Sunyi fölé tornyosult. Az áldozat próbált némi kibúvót keresni a közvetlen találkozás elől, de a helyiség adta keretek drasztikusan leszűkítették a lehetőségeit. A cellavezér óriási lapát tenyerét kihasználva egy laza mozdulattal betakarta az előzőekben még életvidám férfi arcát, mire ő jól nevelten illedelmes emberként megköszönte a vécéajtónak, hogy az nem engedte tovább repülni a tehetetlen testét. Vörös azonnal vigyázzba vágta magát és várta, hogy mi lesz a góré következő lépése.

- Ez tudod miért kaptad, ugye Sunyi? – förmedt rá. Sunyi csak bólogatott. – Megmondtam, hogy a cella lakói kiállnak egymásért. Csalódtam benned. Többet ne kelljen!

- Bocs Rezes! – Mondta az egyoldalú mérkőzés vesztese miközben az állkapcsát próbálta visszaállítani az eredeti pozícióba. – Nem tudtam róla, hogy Bivaly mit tervez. Ha vannak infóim, akkor tuti besegítettem volna én is.

Vörös hevesen bólogatott, ezzel is nyugtatva a felbőszült vezért. Tudta jól, hogy nem igazán érdemes neki ellentmondani. Nem is nagyon akart. Valójában mindenkinek, aki a cellában lakott erősen érdekében állt vele jóban lenni. Rezes és a Bivaly közötti heves csaták már régóta tartanak, váltakozó sikerrel. Ez amolyan elvi kérdésnek számított mindkettejük számára. Azt azonban nem szereti a vezér, ha valaki, nem segíti őt eme nemes harcban a cella lakói közül. Az mindig valamilyen agresszió formájában kelt életre, vagy a jobb, vagy pedig a legendákba foglalt bal keze által. Sunyi szerencséjére az előbbiből kapott némi adagot, természetesen csak nevelő szándékkal.

Rezes kiadván az elmúlt tíz nap elfojtott érzelmeit, újból az új jövevény felé fordult, valamelyest lenyugodva. Egy egyszerű, de fontos kérdést készült feltenni, ami már a visszatérése óta furdalta az oldalát. Visszalépett a fiúhoz, majd lehajolt hozzá. Alaposan jól megfontoltan az ügyük fontosságához méltóan a remegő kocsonyaszerű újonc kopka lakó arcába meredt és kimondta a mindent meghatározó szavakat.

- Na oszt mi a neved more?

- Danika. – jött a halk válasz.